mother like no other

Hello, itt Mimi

Hello, itt Mimi

Így készül a tökéletes kovászos uborka

2019. június 17. - helloittmimi

Kezeket fel, ki az, aki rajongásig szereti a kovászos uborkát, és ki az, akit a gondolatától is kiráz a hideg? 

Mi az első csoportba tartozunk. Imádjuk minden formában, és zsinórban ez volt a negyedik év, hogy megpróbálkoztunk saját kezűleg elkészíteni. 

13b8cd82-515a-4116-bc90-f134b5ea749f.JPEG

Az első két év termése valami botrányosra sikerült. Már nem emlékszem hol, de olvastuk, hogy a jó koviubi titka az, hogy SOKKAL több só kell bele, mint azt gondolnád. Ennyi kellett az amúgy is sóimádó férjemnek, jól megpúpozta az evőkanalakat, aminek meglett az eredménye. Az hagyján, hogy napokig vattát köptünk egyetlen falattól is, de a barátainkat is sikerült megmérgezni a kóstolóval. Mindig jókat főzök, de az akkori sajtsalátám (amibe tettünk abból a remek uborkából) valahogy nem akart elfogyni... ma már tudom miért. 

A tavalyi viszont nagyon jó lett, úgyhogy azt a receptet dolgoztuk tovább, csak a mennyiségeket növeltük meg...tízszeresére. Az az adag ugyanis kevesebb, mint egy hónap alatt elfogyott, kíváncsi vagyok az idei meddig fog tartani. 

Lássuk a lépéseket! 

52576379-2722-4c63-bdc5-0b4c58672a12.JPEG

Hozzávalók

  • 10 kg kovászolni való uborka 
  • 2 fej fokhagyma 
  • 4 csokor kapor
  • 2 csomag egész bors (én tarkaborsot, és zöldborsot használtam) 
  • 12 evőkanál só
  • 10 L forralt, lehűtött víz
  • 1 kg kovászos kenyér (fehér)
  • opcionális: mustármag, chilipaprika

Az elkészítés menete: 

Miután kedvenc zöldségesünknél jól feltankoltunk, neki is állhatunk az elkészítésnek. Nagy szerencsénk volt a múlt heti időjárással, a kovászos uborka ugyanis IMÁDJA a meleget. Nem a napot, a meleget. (Jegyezzétek fel: a ropogós uborka titka, hogy nem a napon rohad látástól vakulásig. Csak megfelelő hőmérséklet kell neki.) 

Kezdjük azzal, hogy  m i n d e n   e g y e s   s z e m e t   alaposan megmosunk, megsikálunk. Szőrös uborka = nem jó uborka. Addig suvickoljuk, amíg tiszta lesz és sima, mint egy babaposi. (Ez a művelet egyik legunalmasabb része.) 


Ezután következik a végek le - illetve bevágása. 

64e9d8ee-4c27-446f-8ce7-97f890263146.JPEG

Én úgy szoktam, hogy levágom mindkét végét, majd egy laza ikszet húzok rá a késsel. Nem vágom be túl mélyen, mert akkor nem lesz olyan ropogós és a közepébe is sok lé kerül, amit én nem szeretek. Aki úgy rajong érte, annak szíve joga, vagdossa ahogy tetszik! (Ez volt a művelet második legunalmasabb része.)

Mindeközben érdemes felrakni a vizet, mert szükségünk lesz forralt, és testhőmérsékletűre visszahűtött vízre. Ahány kiló uborkánk van, annyi liter fog kelleni, tehát a mi példánknál maradva: 10kg uborkához 10 liter vizet használtunk.

Eddig problémát okozott a tárolás, na most ezt is megoldottuk, vettünk egy 50 literes műanyag hordót. Legalább nem fog fájni a fejünk, hogy az aromás lé kiforrt a teraszunkon :) 

(Tipp: háztartási boltban szereztük be, és kevesebb, mint 5000 forint volt. Ez befektetés az uborkabizniszünkbe, mert biztos, hogy fogjuk még használni, legalább nem kell bajlódnunk vele a továbbiakban.)

A fokhagymát megpucoljuk és egészben hagyjuk. Ha ezekkel megvagyunk, már nem sok van hátra. 

A felforralt, visszahűtött vízből kiveszünk egy litert, amiben feloldjuk a 12 evőkanál sót. Én tengeri sót, vagy nagyszemű himalája sót szoktam használni. Aki nem szereti a markáns ízeket, annak elég lehet 10 evőkanál is, bár szerintem ez a 12 kanalas verzió A tökéletes ízvilág, így bátorítok mindenkit a kipróbálására. 

5092ffe6-43ab-4733-bba2-7558cf16d41a.JPEG

A rétegrend a következő: 

első a kapor (előzetesen ezt is megmostuk) 

ezt követi a bors. úgy ahogy van, szórjuk bele az edényünkbe.

erre pakoljuk az uborkákat, csak lazán, ne nyomorítsák meg egymást

rászórjuk a fokhagymát (ezek is nagyon finomak lesznek!)

ha minden stimmel, jöhet a víz (keverjük össze a sós oldatot a maradék 9 literrel) 

végül, tegyünk rá pár vastag szelet fehér kenyeret (fontos, hogy tényleg vastag szeleteket vágjunk, különben elkezd belepotyogni a lébe, és az nagyon nem tesz jót neki)

Nem kell lezárni, elég lazán rátenni a fedelet (akár edényben, akár üvegben készítjük). 

A kenyeret érdemes 2 nap után csekkolni és ha kezdi megadni magát vegyük ki, de ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön belőle a tartályba. (Én már nem pótoltam a hátralévő időre, de az sem szentségtörés, ha valaki ilyenkor még rátesz egy kicsit.) 

Megfelelő körülmények mellett 3-4 nap alatt el is készül. 

Ahogy mondtam, a múlt heti időjárás ideális volt, végig 30+ fokkal, így ez a tekintélyes mennyiség pontosan 4 nap alatt tökéletesre érett. 

Kóstolás után, ha úgy gondoljuk kész a mestermű, az uborkákat kiporciózzuk (sterilizált üvegekbe) és ráöntjük a leszűrt levet. Hűtőben tároljuk, úgyis jéghidegen az igazi. 

Isteni önmagában is, de több felhasználási javaslatot is tudok mondani, a már említett sajtsaláta mellett leves is készülhet belőle, kiváló! Ezeket is meg fogom osztani a későbbiekben :) Egészségetekre!

ae3df78f-2c0a-4516-b7b9-37332700c951.JPEG

 

Szezonnyitó

Hello 2019-es nyár, már nagyon vártunk!


8bbaad54-2e14-43b8-9a2e-f81621359637.JPEG

A hihetetlenül unalmas, hideg és esős május után VÉGRE kezd magára találni az időjárás, ami azt jelenti, hogy az első júniusi hétvégén meg is céloztuk a vízpartot. 

A képek a Kisoroszi Szigetcsúcsnál készültek, ahol szuper napot töltöttünk annak ellenére, hogy         

E L K É P E S Z T Ő mennyiségű szúnyog kóstolgatta az embereket.

bd9fdfc8-8938-47fd-9cbc-2bb6e6713776.JPEG

Két kutyával, két gyerekkel, sok felnőttel is tudtunk olyan helyet találni, ahol senkit sem zavartunk. Számítottunk rá, hogy a pünkösdi hosszú hétvége miatt sokan lesznek, de nem volt elviselhetetlen a tömeg. Parkolóhelyünk is lett egyből, ezért egyébként 1000 forintot kell fizetni (nem őrzött, viszont vannak árnyékos sorok, nem forrt fel mindenünk a nap végére.)

A büfében többféle ételből lehet választani (főleg strandkaják), a kávéjuk finom volt. Minden második asztalnál ült négylábú is, amiért egyértelműen jár a plusz pont! Szúnyogriasztót viszont nem lehetett kapni (és mi okosan itthon hagytuk, úgyhogy megvolt a környékbeli vérszívók vacsorája a családtagjainkból ...) ami nagy kár, mert igazán szükség lett volna rá. 

WC - ezen a részen elég sok kempingező van, feltételezem, hogy nekik lett kialakítva az a sor mellékhelyiség, amit megtaláltunk. Sajnos pottyantós, nagyon büdös, és nincs rendesen kitakarítva, tele volt pókhálóval, a gyerekek nem is jöttek be, inkább kibírták a benzinkútig :( 

Összességében: 10/10 - Mi nem nagyon szeretjük a fancy vízpartokat, ha lehet, akkor keressük a természetet és az egyszerű dolgokat így a Kisoroszi Szigetcsúcs tökéletesen megfelelt az igényeinknek. 

Biztos, hogy ide még vissza fogunk térni az elkövetkező hónapokban. 

Takaró: RokkaDesign https://etsy.me/2EuGczN 

91852887-5a8c-48d3-9d64-45d7c1bbc8db.JPEG

Egyszerűen boldog. Én is. 

40b46779-f914-4415-9c6b-dc17b32e0436.JPEG

Biztos nem én vagyok az egyetlen anyuka, aki így érez, de én mindig elérzékenyülök a gyerekeim fotóit látva. Nem is tudok másra gondolni, mint hogy mennyire szeretem őket.  

35891bfb-1184-4f37-a6a5-9a187c2d3308.JPEG

Nagyon jópofa kis emberek. Két teljesen különböző egyéniség, de remekül kiegészítik egymást. Úgy imádom őket, ahogy vannak. 

ef94b810-3f37-401c-b275-40765fbc21c2.JPEG

Ez a május is véget ért...

és nem pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem!

Van egy beragadt emlékem gyerekkoromból. Biztos, hogy május eleje volt, iszonyatosan fekete esőfelhők gyűltek, én kint álltam a kertünkben egy orgonabokor alatt, és egy pillanatra kisütött a nap. Semmi extra nincs a jelenetben, de olyan erős impulzus volt, hogy a mai napig ezt az érzést keresem, ha jön a május. 

d2ed5369-2947-48cb-8e99-2505f67b6425.JPEG

Az idei május nem pont olyan volt, amilyennek elképzeltem, bár amióta anyuka vagyok, megtanultam: ne éld bele magad olyasmibe, ami nem biztos, hogy teljesülni fog  #thatslife Visszatérve az elmúlt hetekre, a napjaink nagy részét betegen töltöttük (ezért sem voltunk aktívak semi itt, sem az instagram oldalunkon) cserébe majd minden nap szakadt az #eső ami erős február végi hangulatot teremtett.

ab765f1b-cae3-4b33-9e34-02af4ea4c88e.JPEG

Két ekkora gyereket baromi nehéz négy fal között lekötni, de találtunk pár dolgot, ami segített elütni az időt, ezeket meg is fogom mutatni az elkövetkező posztokban. Az esti rutinunk is nagy átalakuláson ment keresztül, erről is készülünk egy hosszabb írással, de ma... ma este csak kiélvezzük, hogy süt a nap és van remény, hogy egyszer, nem is olyan soká #nyár lesz... ugye?

9c8196ff-4c0c-4915-b74f-71f95822a967.JPEG

37b1b9f1-94fc-4058-9de1-6f2563229d2d.JPEG

 

Hálózsákok: Cseppke tipegőhálózsákok innen - https://cseppke.hu/ 

Takaró: RokkaDesign kendertakaró innen - https://etsy.me/2EuGczN 

Kövessetek minket Instagramon: https://www.instagram.com/_hello_itt_mimi_/ 

 

Az elsőszülött

img_9341.JPG

A szimbiótámmal ❤️

Dede, ha tehetné, időnként visszamászna a pocakomba. Képes teljes pánikba esni, amikor reggel lemegyek elkészíteni az első, hajnali kávémat. Sosem rest szembesíteni, ha szörnyű a nadrágom és a legváltozatosabb időpontokban tud felkelteni, megszólítani, a szavamba vágni csak hogy elmondja: szeretlek Mimiiiii 

img_9340.JPG

Biztosan sokkoló lesz az első alkalom, amikor osztoznom kell a rajongásán egy másik nővel,  de szerencsére van még pár évem hozzászokni a gondolathoz. 

img_9342.JPG

#gyerekszáj 01

img_9350.JPG

Az elsőre, hibátlanul kivitelezett parkolás olyan (legalábbis nekem), mint megtalálni a tökéletes farmert - nincs benne muffin hasad és palacsinta segged, és le is tudsz ülni benne... maradjunk annyiban, hogy egyik sem egyszerű feladat és ritkán jön össze :D #legyünkőszinték 

img_9353.JPG

Éppen ezért, akárhányszor sikerül egy csodás parkolást összehoznom, vállon veregetem magam és (mivel legtöbbször velük autózom) megkérdezem Dedét:

na, ügyes voltam? 

Mire ő:

Mimi, ez tudod mi volt? tudod mi? F A S Z A! ... mi az, hogy fasza!?  

img_9351.JPG

A hónap márkája - RokkaDesign

Mostantól havi rendszerességgel fogok nektek olyan márkákat, termékeket mutatni, amiket szeretünk és használunk a mindennapok során. 

Májusban egy szuper magyar tervezőt, a RokkaDesignt hoztam nektek. 

1a5afbc3-c3a8-4f10-bbdf-b72bdb862bd4.JPEG

Nagyon szeretek olyanokkal dolgozni, akik a maguk területén marandót és értékeset alkotnak. Ilyen a RokkaDesign is.

Vikivel az Instagramon ismerkedtünk meg, amikor kiválasztott (többek között) bennünket, hogy első körben képviseljük a termékeit a közösségi médiában. 

Az ilyen együttműködésekre vétek lenne nemet mondani. De mitől is különleges a Rokka? 

Nagyon tetszik, hogy minden természetes alapanyagból, egészen pontosan kenderből készül. Érdekesség, hogy ehhez a nyersanyag Erdélyből érkezik hozzánk, Magyarországra. 

A kender lélegző, antibakteriális, könnyű anyag ami nyáron is kellemes, még az igazán érzékeny bababőrt sem kezdi ki. 

2da5e7c1-74b3-4363-8b31-3f4a979858d9.JPEG

A mi takarónkat itt találjátok: 

https://etsy.me/2EuGczN

Ennek az egyik oldala géz, ami szintén nagy kedvencem, és jár a pont a mustársárgáért is, amit minden formában imádok. 

Viki, nagyon jófej módon adott nekünk egy kedvezménykódot, amit bárki használhat, ha szeretne -10% diszkontot kapni az Etsy shopban (amit itt találtok).

A kód: ROKKADESIGN10

img_8883.JPG

Kövessétek őket Instagramon is: @rokkadesign néven találjátok! 

img_8917.JPG

img_8906.JPG

Hogyan neveljünk boldog gyereket?

Mint minden anya, én is féltem a gyerekeimet. Vannak helyzetek, amikor azt gondolom, ijesztő ez a világ és meg akarom óvni őket mindentől. 

352102ab-744f-474d-89ad-9b277ce5c41c.JPEG

Pedig nekik nem egy ezredik helikopteranyura van szükségük (abból van elég szabadlábon) hanem arra, hogy olyan szkillekkel, olyan értékekkel ruházzuk fel őket, ami képessé teszi majd őket arra, hogy egyedül boldoguljanak. 

Számtalan dolog van, amiben meglátjuk az ellenséget - az iPad káros, a műanyag játék rossz, az Instagram hamis képet közvetít a világról (ez most a zanzásított verzió, de értitek mire gondolok)....sorolhatnám, pedig az igazán nagy veszély abban van, ha nincs mibe kapaszkodniuk, ha majd úgy hozza az élet, hogy megrottyannak. 

97cdd8a3-1c08-4e69-985f-73828b2a8b4a.JPEG

A felsoroltaknál sokkal ártalmasabb, ha nincs otthon szeretet és tisztelet. Romboló, ha a lányom azt látja, hogy utálom magam, képtelen vagyok elfogadni a külsőmet. Nem lesz hasznukra, ha azt látják, milyen negatív beállítottsággal élem a mindennapjaimat. 

Rájöttem, hogy az egyik legnagyobb dolog amit értük tehetek, ha foglalkozom MAGAMMAL - fizikailag, lelkileg, mindenhogy. (Akinek van affinitása, ajánlom a neten elérhető kutatásokat, hogy az anya mentális állapota milyen hatással van a gyerekek lelkivilágának alakulására. Tanulságos.)

Én jó példa akarok lenni a gyerekeimnek, hogy legyen útravalójuk, ha eljön az ideje és önálló életet kezdenek.

Lehet, hogy nehéz korba születtek, de minden korban ezt gondolták az abban élők, nem? Hiszek benne, hogy jó utánpótlást tudunk nevelni. 

194d3d11-ee8d-4fc1-9042-edcdc2113a50.JPEG

Ha édesanya vagy, vagy freelancerként otthonról dolgozol, ez a tipp jól jöhet Neked

Késő kamaszkorom óta van egy szokásom, ami nagyon sokat segít mióta anyukaként itthon vagyok, és a maihoz hasonló, kellemesen 8 fokos m á j u s i napon is megfelelő motováció, amikor egyébként nem sok kedvem van produktívnak lenni. 

img_8497.JPG

[spoiler: semmi innováció nincs a módszerben, sajnos nem én találtam fel a spanyolviaszt]

Függetlenül attól, hogy van-e programom aznap, találkozom valakivel vagy reggeltől estig a gyerekekkel vagyok, fogom magam és a reggeli kávé után rendesen felöltözöm, alapszinten kisminkelem magam.

Ahogy sokan mások, én is megfigyeltem, hogy nem úgy mennek a dolgok amikor egész nap pizsamában vagyok, mint amikor emberformát öltök. Azzal, hogy rendbe teszem magam, megváltozik a hozzáállásom is, összeszedettebb vagyok, jobban tudok a feladataimra koncentrálni. [Ez az egész Dede megszületésekor volt nagy felismerés ➡️ emlékszem, akkoriban gyakorlatilag folytak a napok, azt sem tudtam hol vagyok és bizony, sokszor hiányzott a régi, ápolt énem.] Korábban voltak erre a célra fenntartott 'háziruháim', de bevallom, hogy harmincon túl már nem spanol fel annyira egy összeillő trenyaszett #acsúnyaigazság 

Nagyon örülök, hogy idén ennyire divatosak az egyrészesek, mert nekem ez a lehető legkényelmesebb viselet, ha szeretnék csinos lenni de azért nem az Operába készülök. Be is szereztem már elég sok fazont és színt, rengeteg ilyen onesie vagy jumpsuit (vagy overál, ki hogy hívja) van a használtruhaboltok kínálatában, kedvenc darabjaim közül nagyon sokat onnan halásztam.

img_8500.JPG

Ezt a csúcsszuper, minőségi darabot pedig pont a B.Boom kismamadivat kínálatában leltem, ráadásul töredékáron, mert már csak egy darab volt, épp a méretemben � #apróörömök 

Az egyetlen hátránya ezeknek az öltözékeknek, hogy nem a legegyszerűbb, ha -teszem azt- hordozós anyukaként épp rajtad van a szundikáló kisded, és pisilned kell...

b134826e-5c52-4958-a983-b244e35e1e66.JPEG

Hello, itt Mimi! - elkezdődött az Európai Babahordozási Hét 2019

Elkezdődött az Európai Babahordozó hét!

Ennek apropóján elmesélem nektek, hogy Dede születése előtt kirázott a hideg a hordozás gondolatától is  #meaculpa 

Tisztán emlékszem, már nagyon terhes voltam amikor a kutyafuttatón megkérdezte egy gyakorló anyuka:  hogy néztem már magamnak HURCIKABÁTOT?

ac2f80fb21ac809d3ca26c9b1b47b8cd.jpg

Én meg, azon túl, hogy fogalmam sem volt miről beszél, csak arra tudtam gondolni, hogy ha még egyszer meghallom ezt a szót, menten felrobbanok  #ezvolt 

Nem sokkal később megszületett a fiam, aki megállás nélkül sírt. Kétségbeejtő volt. Végső elkeseredésünkben vettünk egy hordozót, amiben -láss csodát- azonnal megnyugodott, ekkor ismerkedtem meg a @liliputilove termékeivel. 

Az elmúlt években sok-sok anyukát 'megtérítettem' , azóta ők is lelkesen hordoznak. 

Őszintén mondom, végtelen nagy hálát érzek ha erre a márkára gondolok, konkrétan életmentő volt, amikor elkezdtük használni a rugalmas kendőnket. Aztán megintcsak életmentő volt, amikor megszületett Didi, és folyton rohannom kellett a totyogó Dede után. Életmentő volt, amikor egyedül kellett kutyát sétáltatnom (kettőt!) a gyerekekkel. Életmentő volt, amikor a császármetszés után nem esett jól kézben tartani az újszülöttet. Sok ilyen példát tudnék még mondani... Három és fél éve, minden pillanatban része a napjainknak a hordozás, igazi jóban-rosszban kapcsolat ez. Azt, hogy milyen fontos a gyerekeimnek is, akkor értettem meg, amikor a hároméves fiam végtelen szomorúságában (ahogy csak a háromévesek tudnak érezni) megfogta az arcom és azt mondta, hogy 'Soha ne tegyél le, mert én szeretlek!' - akkor felfogtam, hogy neki a hordozás a szeretet kifejezésének a jele.

(A hordozós kabát pedig fantasztikus!!! én szóltam)

b9fd66bb-3aad-4601-9b08-33115ab3f3fe.JPEG

süti beállítások módosítása