mother like no other

Hello, itt Mimi

Hello, itt Mimi

Nyaralás totyogókkal -

második felvonás.

2019. augusztus 21. - helloittmimi

Akik régóta követnek, talán emlékeznek a tavaly augusztusi élménybeszámolómra, amiben arról írtam, hogy a nagy elvárások után milyen kudarcos volt a nyaralásunk. (Az újaknak röviden - hónapok óta erre sóvárogva és halálosan fáradtan futottunk be az egy hetes horvátországi pihenésünkre, az akkor két és fél éves Dedével és 9 hónapos Tukival. Mondanom sem kell, hogy borzalmas lett a végeredmény, rengeteget veszekedtünk és a nagyon eltérő igények miatt egyikünk sem úgy jött haza, hogy egy kicsit is feltöltődött volna.) Örömmel jelentem, hogy az idei év minőségi ugrás volt ehhez képest! Külföldre ugyan nem jutottunk el, de egy rövid, egy hetes balatoni pihenést össze tudtunk hozni, és legnagyobb meglepetésemre olyan szinten zökkenőmentes volt, hogy csak ámultam és bámultam. 


img_3634.JPG

Persze, Murphy résen volt ugyanis az első (!!!) napon sikerült úgy lebetegednem, hogy négy napig nem tértem magamhoz. Sorban követtek a gyerekek is, és mire mi jobban lettünk Bajszinak elkezdett tombolni az allergiája - de arra jutottam, hogy igazából nem is baj, hogy így alakult és nem akkor okozott káoszt, amikor hazajövünk és indul a mókuskerék, az ovi…

a2ce36dd-72e3-4461-8ac5-6255ac7c6208.JPEG

Visszatérve a nyaralásra: hónapról hónapra érik be a gyerekek kapcsolata, már külső szemlélőnek is észrevehető módon. Tuki idejekorán felzárkózott a bátyjához, és a beszédét leszámítva (amiben még van hová fejlődnie :D) simán hozza a két évvel idősebb testvére szintjét, félelem nélkül megy fel a meredek mászókára (természetesen egyedül) és remegve ugyan, de lecsúszik az apjával a vízicsúszdán, nehogy kimaraadjon valamiből, amiben Dani részt vesz.

213f16d3-f1dc-482f-bd4d-b7d8dd0fe4b4.JPEG

A napirendjük azonos, itthon is együtt alszanak és a nyaralás alatt sem volt másképp, emiatt együtt kelnek és fekszenek. Egyikük sem pihen napközben, úgyhogy reggel (ha szerencsém volt) 7-től este 7-ig folyamatosan ment a játék, utána gyors fürdés és fektetés - így este 9 óra magasságában ért véget a napjuk, mint itthon. Szerintem nagyon sokat számított, hogy a rutin fix pontjain nem változtattunk ez alatt az idő alatt sem a reggeli és esti szokásainkat változatlanul meg tudtuk tartani, direkt nem terveztünk olyan programot ami ezt érintené, talán ettől is voltak mindketten ilyen jófejek. 

a3120556-3af9-440d-a67d-b15c412ee046.JPEG
Kifejezetten jót tett nekik az a fél nap, amit az apjukkal hármasban töltöttek amíg én zsepi hegyek között vergődtem az ágyban (és nekem is sokat javított a közérzetemen az a 4-5 óra áldásos csend, viccen kívül)
2018-cal ellentétben idén kifejezetten gyerekbarát, nyugdíjas stílusú*  nyaralást toltunk és megállapítottam, hogy jó döntés volt, mert így volt működőképes és megspóroltunk magunknak egy csomó idegeskedést, amit egyébként nem tudtunk volna elkerülni. (* Nyugdíjas nyaralás: sok láblógatás, kevés séta, jó ételek, semmi buli :D) 

899c42f0-6e2a-48ea-bbd2-2035fc0314c1.jpg
Amiért ezt egyáltalán nem bánom és nem lemondásként élem meg az az, hogy időről időre eszembe jut, milyen különleges időszaka ez az életünknek. Ezek azok a nyarak, amire később óriási nosztalgiával fogok visszaemlékezni: azok az évek, amikor úgy éltünk együtt, szimbiózisban, hogy mi voltunk a gyerekek számára A világ, hogy nem volt ciki a többi gyerek előtt a puszi, és összesimulva kívántunk egymásnak békés álmokat… Ezekért a pillanatokért megéri áldozatot hozni, mert ebből fogok erőt meríteni a szürke hétköznapokon, amikor kevés a lelki munícióm.

e8e613a9-ab48-4501-b67a-3fd3226c5752.JPEG

Azt a két napot, amikor semelyikünk sem volt pusztulatosan rosszul, a Füred Wake területén töltöttük strandolással - eredetileg azért ezt a helyet választottuk, mert a férjem szeretett volna wakeboardozni, de ez természetesen nem jött össze, hála az allergiájának. 

Kifejezetten gyerekbarát pihenőhely, van homokos part, játszótér, rengeteg büfé, de egy campingről beszélünk ezért kisboltot és strandcikkest is találtok, nem is egyet. A vízicsúszda ingyenes és kultúráltan használják a vendégek, nem volt lökdösődés, pedig két pici gyerekkel mentünk fel, odafigyeltek ránk. 

Az árak teljesen normálisak, a fiúk pizzát és lángost is ettek, ami finom volt, én inkább a kávé - fagyi duóra szavaztam, azok is rendben voltak. 

A belépőjegy felnőtteknek 1500 forint, 2 év felett 800 forint, 2 év alattiaknak nem kell fizetni. Ha wakeboardozni is szeretnétek, azért plusz jegyet kell váltani szintén 1500 forinért ( de ez nem tartalmazza magát a wakeboardozást, viszont azt nem a recepción kell fizetnetek.) 

5b075045-5a28-4881-ac37-6b58e9e08b37.JPEG

Játékajánló -

fókuszban a Plan Toys: csúnya zöldség szett és csibetorony!

Valamiért - magam sem tudom az okát, jó ideig szkeptikus voltam a fa játékokat illetően. 

Kicsit mintha az ragadt volna meg a fejemben, hogy a fa játék csak unalmas lehet.

Valamikor tavasszal vagy nyár elején (lényegtelen is) megláttam az Instagramon egy fa munkagép szettet, amit megmutattam a fiamnak. Őrült nagy szerelem lett, ez volt az első játék (talán még emlékeztek is erre, mert sztoriban említettem) amiért hajlandó volt nekem több napig segíteni a pakolásban, csak hogy megkaphassa. És itt valami átfordult bennem, meggyőzött az apró markolók minősége, illetve megfigyeltem, hogy nem dobta el őket 5 perc után, hanem újra és újra visszatér hozzájuk. 

Nem sokkal később érkezett hozzánk még egy lakó (akkor a farönkszállítót teherautót vettük meg) és még egy (ez pedig Tukinak a fa fényképezőgép, hogy ő is fotózhasson mint a mama). Igy indult a barátságunk a Plantoys termékeivel, és nemrég új tagokkal bővítettük a repertoárt. 

034dc6ff-0cde-4f69-9de4-5717546c9229.JPG

Dede kapott egy “csúnya zöldség” szeletelőt amit egyszerűen IMÁDOK! Eleve nem vagyok az, aki csak a fényes és hibátlan almát, vagy szögegyenes sárgarépát veszi le a polcról (vegyél helyit, egyél helyit  akkor is ha nem felel meg a külseje az EU szabványnak, de ez egy másik poszt témája lehetne)  de amikor megláttam, hogy egy játék kifejezetten azért van úgy megalkotva, hogy a gyerekek megtanulják szeretni és elfogadni a csálé körtét meg az amorf uborkát, azonnal megvettek kilóra. Rettentően élvezi, hogy a kis késsel (ami jár hozzá) félbe tudja vágni őket, szinte minden nap játszunk boltosat, ahol ő a kedves zöldséges aki kiméri nekem az árut. 

36f31d1c-f8c2-42f2-a0c9-d7b52b67e92e.JPEG

Tukinak egy fészekrakót választottunk - na ő tök máshogy játszik, mint Dede. Élvezi a szöszmötölést, szeret építgetni, korábban kapott pl. egy Djeco kocka szettet (10 egymásba nyomható papírkocka színekkel, számokkal) amivel mai napig elmélyülten tud egyedül szórakozni, Dedém erre nem igazán képes, ő egy sajtkukac. Emiatt gondoltam, hogy ez a torony (ami a Montessori torony elveire épül egyébként) tetszeni fog neki, sokféleképpen lehet összerakni, és ha megismeri a működését, egyedül is ki tud találni formációkat belőle. Az ajánlás szerint 1-2 év közöttieknek ideális, mégis tetszett a három és fél évesemnek is, mondjuk ő nem tornyot rak ki belőle hanem bogárcsapdának használja, és kölcsönkéri a hozzátartozó tojást a boltos szerepjátékhoz - tehát kihozza belőle a kreativitást aminek őszintén örülök és bátorítom is mindkettőjüket, hogy találjanak ki minél több új dolgot a meglévő eszközökből. 

0f8e4e70-fb73-4602-94db-7dbdd0be6222.JPEG

Ennek az egész sztorinak az érdekessége (hogy kicsit visszakanyarodjak oda, ahonnan indultunk), hogy a pár napos nyaralásunkra csak azokat a játékokat hozták el magukkal, amiket itt felsoroltam. (Jó, Dede hozott még egy rendőrautót ami szirénázik, így nem volt kérdés, jönnie kellett.) Nem én mondtam nekik, nem én válogattam. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mostantól száműzve lesznek a műanyag dolgok az életükből, mert borítékolható, hogy nem így lesz. Engem mégis elindított ez a pár játék a változás útján. 

db2d8e1c-6ae8-4468-80a8-32e73e0bdbef.JPEG

Mindent az AnyaParadicsom kínálatából választottunk, tőlük korábban is rendeltünk már nem csak Plantoys, Pojga játékokat is, és azért is vagyok hűséges hozzájuk, mert mindig szupergyors a kiszállítás és az egész vásárlási folyamat 'emberbarát' - vagy anyabarát, ha úgy jobban tetszik. 

Akiket érdekel, azoknak mutatom a linkeket: 

Csibetoronyhttps://www.anyaparadicsom.hu/keszsegfejleszto_jatekok_tipus/montessori_jatekok_157/plantoys_fa_csibe_feszekrako 

Csúnya zöldségek:   https://www.anyaparadicsom.hu/keszsegfejleszto_jatekok_tipus/szerepjatekok_162/szerepjatekok-_sutes_fozes_287/plantoys_szeletelheto_csunya_zoldseg-gyumolcs_szett 

Első fényképezőgépem: 

https://www.anyaparadicsom.hu/plantoys_elso_fenykepezogepem?keyword=plantoys

Ezekről ugyan nem tudtam most fotót csatolni, de mind megvannak és imádjuk: 

Fa mentőcsónak: 

https://www.anyaparadicsom.hu/plantoys_fa_mentocsonak

Munkagépek

ebből egy másik trió van meg nekünk, de az már nem kapható, viszont van helyette ez: 

https://www.anyaparadicsom.hu/plantoys_munkagepek?keyword=plantoys

Faszállító

https://www.anyaparadicsom.hu/plantoys_faszallito_auto?keyword=plantoys

Programajánló -

hamarosan itt a II. Anyatöltő Nap a Millenárison!

Az elmúlt hetekben visszatérő téma volt az Instagram oldamon az anyai lét nehézsége. 

Kár lenne tagadni, hogy legtöbben ha fásultak nem is, de iszonyatosan fáradtak vagyunk és nagyon jól jönne egy kis kikapcsolódás. 

Mit ad isten, megtalált egy szuper program ami épp ezen a problémán szeretne segíteni!

2019. augusztus 31-én, 11 órától kerül megrendezésre a II. Anyatöltő Nap nevezetű rendezvény. Hallottatok már róla? 

A tavalyi év sikerén felbuzdulva, idén még színesebb programokkal, szakértői panelekkel, gyereksarokkal várják a lányokat, asszonyokat, SŐT a férfiakat, édesapákat is! 

ii_anyato_lto_nap.jpg

Egy kis ízelítő a programokból: 

Teljes élet anyaként, avagy hogyan jusson időnk mindenre gyerek mellett? 
Előadó: Domokos Kata, anyatöltő life és business coach 

Hogyan válassz általános iskolát a gyermekednek?
Előadó: Illés Adrienn

Munka és magánélet egyensúlya. Lehetséges? 
Előadó: Madarász Adrianne fejvadász, 4 gyermeked édesanya

Hogyan tarts szünetet anyaként? Beszélgetés a stressz kezeléséről jógikus szellemben Molnár Mónival

A rendezvény részletes programját megtaláljátok itt: 

https://www.facebook.com/events/431594824103212/?active_tab=about

Augusztus 13-18 között kedvezményesen 3990 Ft a behopp, majd augusztus 25-ig 5990 Ft, az utolsó ill. helyszínen értékesített belépők pedig 7999 Ft értékben lesznek kaphatók. 

A végére tartogattam a jó hírt: 

ha elég gyors leszel és a szerencse is neked kedvez, ajándékba kapod a belépődet tőlem! Fokozom, nem is egy, HÁROM jegy kerül majd kisorsolásra. Klassz, igaz? 

Figyeljétek az Instagram oldalamat (https://www.instagram.com/_hello_itt_mimi_/) és csapjatok le a lehetőségre minél hamarabb! Sok szerencsét mindenkinek, ott találkozunk! 

ne_vtelen_terv.jpg

Társas egyedüllét

- gondolatok az anyák magányosságáról

(Elöljáróban: nézzétek meg alaposan a képet. Szándékosan ezt választottam illusztrációnak, első blikkre ugyanis úgy tűnhet, hogy csak én vagyok rajta de ha jobban szemügyre veszitek, felfedezhető a férjem lába és a fiam kis teste is. Jó, hogy ott vannak.)

e89e7f0e-667c-4bcf-9f8f-31903aecbc97.JPEG

Úgy alakult a hetünk, hogy Bajszinak szerdán el kellett utaznia munkaügyben, és csak vasárnap fog hazajönni. Különösebben nem rémültem meg a dologtól, mert egyébként is nagyon sokat dolgozik, tehát a napi rutinunk gyakorlatilag ugyanolyan, mint máskor (bár, halkan azért megjegyzem, hogy nagyon fáradt vagyok és biztos vagyok benne, hogy ez a tudattól van, hogy egyedül maradtam). Ami mégis nehézzé teszi számomra ezt a pár napot, az a magányosság. Az anyaság bizony, nagyon magányos műfaj. Mielőtt megszülettek a gyerekeim, sokan mondták: milyen jó neked, eztán sosem leszel egyedül és ez valóban így is van. De lássuk be, attól, hogy nem vagy egyedül, még lehetsz magányos. Teljesen más amikor felnőttekkel vagy körülvéve, van kivel megosztanod a problémáidat, vagy tudsz beszélgetni 5 percig a kávéd mellett és más, amikor reggel 6-tól (jó esetben) este 9-ig csivitelnek mellett az apró hangok, és ha eljön végre az altatás, te is hulla fáradtan zuhansz be az ágyadba. Ki kérdezte meg tőled, hogy jól vagy-e, hogy érzed magad, szükséged van valamire? És itt jön képbe az @instagram.

Sokan vannak -vagyunk- akiknek a legtöbb emberi kapcsolata itt, a virtuális térben létezik csak. Ez (valamilyen szinten) az anyaság velejárója. Megszűnik a régi életünk, elfogynak a barátok, megváltoznak - megváltozunk. Kár lenne tagadni, ez természetes dolog: a prioritásaink, az érdeklődési körünk, a személyiségünk, mind eltolódnak más irányba. Itt viszont elérhető közelségben van egy csomó hasonszőrű, hasonló érdeklődési körű, azonos problémákkal küzdő nő, édesanya, akik tökéletesen megértenek minket a leírt gondolatainkon keresztül.

69bd219d-01c4-49ee-b9b2-83cf07a113e8.JPEG

Divatos lett mostanában szidni ezt az applikációt, de én saját példámat tudom felhozni: számtalan értékes emberi kapcsolatra tettem szert, aminek egy része már a való világban is szárba szökkent. Tudom, hogy ha valami nagyon nyomná a lelkemet, lenne itt legalább 4-5 ember akinek őszintén elmondhatnám, hogy mi bánt és ők teljes szívüket beleadva próbálnának segíteni, akkor is, ha sosem láttak még élőben. Miért hibáztatjuk magunkat, hogy sok időt töltünk itt, amikor tekinthetnénk rá úgy is, mint a mi terápiás helyünk, ahol fel tudjuk tölteni magunkat egy fárasztó nap után? Persze, mindenből lehet rosszat csinálni, de azt gondolom, attól lesz rossz, ahogy használjuk (önmagában abszolút nem az). Ha azért instázol, hogy még mindig az 'ellenségeidet' (mondjuk számodra ellenszenves nőket) csekkold minden szabadidődben, akkor igen, valóban rossz a 'gram és nem tesz jót sem a mentális, sem a lelkiállapotodnak. De ha arra használod, amire eredetileg kitalálták: kapcsolattartásra, akkor olyasmit adhat, ami nem elvesz, hanem hozzátesz a hétköznapjaidhoz. Embereket, akik szeretnek téged.

Persze, biztos van más lehetőség is, mint az online tér: lehet ismerkedni a játszótéren, a dm-ben, baba-mama klubokban (hordozósklub, ringató...sorolhatnám)  feltéve, hogy valaki az a típus aki bárhol, bárkivel megtalálja a közös hangot. 

Én nehezebben oldódom fel (bár azt is meg kell említenem, hogy sokkal-sokkal nyitottabb vagyok, mióta megszülettek a gyerekeim, rengeteg görcsöm elmúlt az utóbbi három évben, és ezt nekik -is- köszönhetem) és az, hogy nem face-to-face kell 'leszólítanom' valakit, hanem van időm kicsit megismerni őt az alapján, amit leír magáról - nekem nagy biztonságot ad. Pont ebből adódóan, azok az ismeretségeim amik először virtuálisan, aztán személyesen jöttek létre, mind jól működő barátságokká alakultak. 

Egy szó mint száz, én már nagyon várom haza a férjemet, hogy ha elcsigázottan is, de úgy dőljek be a szobába a nap végén, hogy el tudtam mondani neki: szeretem és jó, hogy itt van mellettem. 

 

OUTFIT: 

a szuper inget a bboom.hu-ról szereztem be. szoptatós - kismamatunikaként van feltüntetve, de ahogy látjátok, tökéletes megállja a helyét hétköznapi ruhaként is. nagyon kényelmes, szuperpuha, én imádom ezt a színt, és őszre is jó lesz, mert nem olyan vékony. 
A linkje: https://bboom.hu/szoptatas-vilaghete-2019/kismamaruha-danielle-lia-l-s-woven-tunic-nf-four-leaf-clover-0066

 

Nincs többé hiszti és könyörgés

- így lett könnyebb az esti rutinunk!

A mai posztom abszolút nem szponzorált, viszont hetek óta használjuk ezt a terméket és nagyon bevált, és egyébként is adós voltam egy korábbi ígértemmel, ami egy beszámoló arról, hogy zajlanak az esték mióta négyen vagyunk.  

Az Instagramon találkoztam a #rutinkártya hirdetésével és egyből felkaptam rá a fejem, mert akkoriban az altatás (és az azt megelőző időszak) maga volt a pokol. 

A kis korkülönbségben a kezdetektől fogva az a legnehezebb számomra, hogy a két gyerek bioritmusát összehangoljam. 

aa1f5af8-c683-47a0-bd58-43c4b992d25f.JPEG

Most sem megy tökéletesen, de ezek a kártyácskák sokkal gördülékenyebbé teszik az egyébként elég nyögvenyelős órákat.

Két csomagunk van, az egyik az esti, a másik a reggeli szokásokat mutatja be - felkeléstől egészen odáig, hogy el kell menni az oviba. Ez is egy szimpatikus dolog volt, hiszen a szeptember már itt van a nyakunkon és idén először minket is érint az #ovikezdés. (hashtag bevagyokszarva)

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nagyon szkeptikus voltam, de bevallom: tévedtem. A rutinkártya teszi a dolgát! 

Fürdés után (előtte, vagy közben szoktak vacsorázni) elő is vesszük, és szép sorban végignézzük a lapokat. Ekkor két kártyát (a tisztálkodást és a vacsorát) már ki is húzhatunk a többi közül. Utána következik a kutya-cica etetés, mi ezt letudjuk korábban, így félretesszük. Jöhet a játékok összepakolása - ez az első igazán komoly menüpont, eddig ugyanis nem volt az a csali, amivel rávettem volna őket a rámolásra.

8733021b-c26c-4f02-bec2-142e2a444cde.JPEG

Persze, Dede dohog az orra alatt, hogy ennyi játékot ő nem tud összerakni mert rosszul lesz (!) de itt bedobom, hogy akkor elajándékozok azokból párat, amit nem hajlandó megfogni, és máris jobb kedvvel folytatja a munkát. 

Utána pizsamát veszünk, fogat mosunk, mesélünk (újabb három lap) és elérkeztünk az utolsóhoz, ami maga az alvás. 

Több, mint egy hónapja Csukás István: Pom Pom meséinek hangoskönyvére szenderednek álomba és iszonyatosan tetszik nekik (véletlen találtam rá, én magam sosem voltam oda érte, de ők nagyon szeretik és dolgozik vele a képzeletük rendesen!)

Olyan szinten megszerették az új módit, hogy ha elfeledkeznék róla, Dede azonnal figyelmeztet, hogy nem rutinkártyáztunk és már hozza is. 

Igaz, azon hosszasan képesek civakodni, hogy melyik feladat kihez kerüljön, de most egyébként is ilyen periódusban vannak, 0-24 megy a pozícióharc. 

423e62d8-9048-4608-bf1d-bd7b2f04bf5a.JPEG

Nekem nagy könnyebbség, hogy nem kell mondjuk a fogmosásért könyörögnöm, és kicsit azt is remélem, hogy az őszi, várhatóan kapkodós reggeleken jó szolgálatot fog tenni. 

A gyártó weboldala: https://sweetlittlehome.hu/ 

Reggeli és esti rutin kártyák: https://sweetlittlehome.hu/termek/reggeli-es-esti-rutin-kartyak/

Pom pom meséiből az aktuális kedvencüket itt találjátok: 

Milyen az elég jó anya? Olyan mint te. Vagy én.

Nem túl hosszú anyai pályafutásom egyik mélypontja volt az elmúlt héten, teljesen elvesztem az egész napos hisztiben, visításban és civakodásban (a gyerekekkel). Este persze ezen őrlődtem, borzalmasan éreztem magam, hogy mennyire rossz anyukájuk vagyok, sokszor türelmetlen voltam velük... alig tudtam elaludni, és folyamatosan magam ostoroztam a történtekért.

6c9cccd7-64b6-408b-8a51-3903e38c1912.JPEG

Ezen felbuzdulva, elhatároztam, hogy ma minden más lesz: korábban elintéztem reggel a munkámat, a házimunkát félredobtam, és mondtam Szimat felügyelőnek és Toboz néninek (ez az új nevük, copyright: Dede) hogy ma a kedvükben akarok járni, elmegyünk fagyizni, játszótérre, és csak velük fogok foglalkozni. Egy darabig tartott a lelkesedés, de mi történt azután? PONTOSAN az, mint tegnap. Hiszti, hiszti, hiszti, egy kis dráma, nagy dráma, utállak és soha többé nem játszom veled, majd levezetésnek egy kis hiszti. Villámcsapásként ért a felismerés, hogy rohadtul nem arról van szó, amit gondoltam! Lópimpilit vagyok rossz anyukájuk > konkrétan 0-24 lesem a kívánságaikat és az egész életem körülöttük forog, ők pedig tisztában vannak ezzel és élnek a lehetőségeikkel. Rohadt jó anyukájuk vagyok.

d0a5f896-ff4e-4b64-8a45-17f5fd7c3c96.JPEG

Úgyhogy a frissen jött megvilágosodással felvértezve magam, az első itthoni konfliktusnál (elkezdték ölni egymást a homokozóban, visítva) mit tettem? Leültem a kertben és nekiálltam olvasni a Marie Claire-t. Láss csodát, 5 perc butulás után befejezték, és úgy játszottak tovább, mintha mi sem történt volna. Lehet, hogy sokkal kevesebb ideggörcsöt kapnék, ha nem lenne az a kényszerképzetem, hogy rendet kell tartanom, meg kell oldanom a problémákat, békét kell teremtenem.

69bd219d-01c4-49ee-b9b2-83cf07a113e8.JPEG

Szerintem mi, anyukák önként és dalolva magunkra vállalunk minden terhet (főleg lelki, de sokszor fizikai is) pedig nem kéne. Miért csodálkozunk, hogy ki vagyunk fordulva önmagunkból, amikor tényleg mást sem teszünk, csak másokkal foglalkozunk? (Ráadásul azok a mások az én esetemben 5 év és 1 méter alatti öntudatos rabszolgatartók.) Mikor szolgáljuk ki a saját szükségleteinket? Én a következő időszakban ezen szeretnék dolgozni: kevesebb para, több idő önmagamra. Nagy szükségem van rá. #confessionsofamother

e89e7f0e-667c-4bcf-9f8f-31903aecbc97.JPEG

Látjátok őket a szememüvegemen? Direkt nem retusáltam le a férjem lábát, a fiam kis testét, mert ilyen az anyalét, ha nincsenek mellettem, akkor is velem vannak :) 

Belégzés...kilégzés.

 

A napjaink olyan változékonyak, mint az időjárás. Két borzalmas napot követ egy fantasztikus, mint a mai. Aztán ki tudja, mi lesz legközelebb. Tegnap egy nagyon érdekes dologra világított rá a férjem (és itt gyorsan be is szúrom, hogy mennyire csodálatos, ahogy ismer engem. Tényleg ő az Igazi.) 

Dedével brutálisan összevesztünk, de itt ne arra gondoljatok, hogy a 'gram kedvéért erősen fogalmazok, hanem tényleg kimaxoltuk egymás határait, és ez engem iszonyatosan megterhelt lelkileg. Úgy éreztem, hogy a vitánk maradandó nyomot fog hagyni a fiamban, és annak ellenére, hogy meg/kibeszéltük (Dedével) hogy miért történt a konfrontálódás, én egyre csak kattogtam, hogy mennyire gyenge vagyok, beleállok egy háromévessel a viaskodásba. Nem volt elég önuralmam, pedig az ordibálás nem az én stílusom, gyűlölöm a hangos szót, nem csak a mi házunkban hanem általánosságban.

18508e2a-d213-4050-b73a-2a3db3e840ca.JPEG

Este persze magamba roskadva elpanaszoltam a férjemnek, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel aki a következőt mondta: azt látja, hogy attól félek, hogy a gyerekeim olyan lelki sérüléseket fognak szerezni mint én, és ez befolyásolja a döntéseimet és a józan gondolkodásomat. És ez az egy mondat egy igazi #wow felismerés volt, mintha valaki felhúzta volna a függönyt. Valóban, a legnagyobb (ki nem mondott) félelmem az életben az, hogy olyan fájdamat okozok a gyerekeimnek, amit én megtapasztaltam. És tényleg, nagyon sokszor az áll a döntéseim hátterében, hogy azt tudom, mit _nem_ szeretnék, pedig lehet, hogy (például) egy ilyen vitába mint az említett, sokkal határozottabban bele tudnék állni, ha racionálisan látnám saját magam. De eddig, csak azt láttam amitől félek, és kétségbeesetten igyekeztem elkerülni. De ez egy csapda, ami nem csak rám nézve mérgező, hanem pont azokra is, akiket óvni szeretnék.

5d0ca0f0-994c-49cb-981b-d20465b98686.JPEG

Bajszi azután azzal folytatta, hogy higgyem el, a kis Tasok a lehető legnagyobb szeretetben és biztonságban nevelkednek, az ő gyerekkoruk nem a miénk, nem hasonlíthatom össze a kettőt. Még valamit megértettem ebből. Az, hogy gyereket nevelek, számomra is egy időutazás, és lehetőség a saját traumáim feldolgozására. 

Hogy mihez kezdek ezzel, az már az én felelősségem: ha nem dolgozom magamon, én is elkövethetem azokat a hibákat amiket az engem megelőző generációk megtettek. 

De ha képes vagyok ezeket felismerni és szembenézni velük, az számomra hatalmas ajándék mert tehermentesítem az elmém olyan szokásoktól, tudatalatti kényszerektől amik megmérgezik az embert. 

Szóval ez az újabb lecke az élettől, nekem.

860b6bfb-bb58-4020-8656-8b61ade05cc6.JPEG

 

Ilyen (is) a budapesti nyár gyerekekkel

- avagy mit csinálj, ha itt ragadtál a városban

Bár Instagramon a lelkizős posztokat szeretitek a legjobban, és lesz még sok ígérem, de most jöjjön egy könnyedebb #programajánló mielőtt végképp elkönyveltek filozofálós ideganyunak. Szép számmal vagytok már itt, akik nem Budapestről olvastok.  Nektek még érdekes is lehet. 

1dcc8e7d-6665-4ea4-bbbf-c1bd2c9a18b8.JPEG

Voltatok mostanában a Libegőnél? Mi utoljára az év elején jártunk arra és épp káosz uralkodott, javában zajlottak az építési munkálatok a fenti állomáson. Örömmel jelentem, hogy már vége és egy igazán szuper placc lett a János-hegyen, ahol több órát el lehet tölteni gond nélkül, gyerekestül, akkor is ha nem hagyod el a bázis közvetlen környezetét!

Az autóval érkezőknek rengeteg parkolóhely van kijelölve, ma majdnem a bejáratnál tudtunk megállni. Úgy látszik a júliusi szerdákon a vízparton lógatja a lábát a nép (vagy a munkahelyén, de tegyük fel, hogy a vízparton). Tömegközlekedéssel is egyszerűen megközelíthető a Széll Kálmán térről, de én ezt az extrém sportot (mármint a két gyerekkel buszozást) már nem űzöm. 

bdcb0aae-cf35-4be2-a142-5dde8d3c754b.JPEG

A retúr felnőttjegy 1600 Ft, a gyerekjegy 800 Ft az oda-vissza útra, és 3 év alattiaknak nem kell fizetni így Didi ma ingyen libegett, és nagyon élvezte. Muszáj megemlítenem, hogy a fel-és leszállásnál is rendkívül segítőkészek és kedvesek az ott dolgozók, egyedül mentem kettejükkel és gond nélkül kivitelezhető volt. Amint meglátják, hogy kicsikkel érkezel már jönnek is eléd, addig tartják neked a liftet amíg mindannyian kényelmesen el nem helyezkedtek, tényleg megérdemlik a dícséretet! 

Ha elfelejtettél ennivalót vinni magaddal, vagy inkább helyben szeretsz vásárolni, adott a választás lehetősége, mert az eddig is üzemelő benti büfé mellé nyíltak újak. Ma délelőtt csak kettő volt nyitva, a bentiben elég nagy a kínálat, jó a kávé, sokféle nasi van, a retró enteriőrnek köszönhetően megvan a klasszikus büfé feeling. A szabadtéri szolgáltatókból a működő csak lángost árult és üdítőt. A gyerekek az egészséges életmód jegyében ezt választották és jó étvággyal benyomtak egy sajtos-tejfölöst. Szerintem ez belefér (#balance) mivel általában nem olajos kelt tésztán tartom őket, most ettek másodszor és rettentően ízlett nekik.

fbc1fbf2-d37c-4260-b603-d1b55a530298.JPEG

Leöblítették egy Calippóval. Mi mással. 

12fb17cc-2946-4c70-baf4-4c4cd1842f60.JPEG

Az árak nem horrorisztikusak, a balatoni lángosnál például egy fokkal kedvezőbb volt. Természetesen van kürtőskalácsos és fagyispult is, ezeket szintén kültéren találjátok. 

Jó hír, hogy a vendéglátóegységek miatt újabb mosdók lettek csatasorba állítva, ami nagyon dícséretes (eddig egy volt, a játszótérnél. A benti büfé vécéjét viszont emiatt már csak a fizetővendégek használhatják.) Tiszta volt és felszerelt. 

A játszótér már tavasszal is top formában volt, most éppen kevesen is voltak (aminek örültem). Sok az árnyék, a padok szépek, maguk a játékok jól karban vannak tartva, és kivételesen semmilyen fröcsögős kommentet nem tudok hozzátenni a közeghez, pedig ismert tény, hogy nem rajongok a játszóterekért (pontosabban az ottani cicaharcokért)

cb74b35c-37b9-41d0-9c9d-424da02a581b.JPEG

(Hol landolt a Calippo, na hol? Hát PERSZE, hogy a fehér blúzon! Juhú!) 

f3455b10-26ff-4beb-88fd-fd4e2a80e4c6.JPEG

4dc20c62-a224-47af-b380-26c1e3adefc3.JPEG

Édes Dedém nem érezte magát valami fényesen, ezért a mi kalandunk itt véget is ért, de akinek van kedve és ereje, az szuper jót tud kirándulni az Erzsébet-kilátóhoz, vagy sétálhat egyet az erdei utakon. 

A libegőzés remek kikapcsolódás ha a városban ragadtál a nyárra, unod már a szokásos játszótér - dm - közért szentháromságot és hajlandó vagy rászánni egy pár órát, hogy valami régi-újat kipróbáljatok.

c561c679-e8fa-49cb-a03a-a878ca841a70.JPEG

643300a7-84f2-438e-a78d-88cd2deee8a6.JPEG

+1 Szalóki Ági Libegő dala kötelező, az enyémek oda-vissza vannak érte!

Kirándulás totyogókkal

így kerüld el a legalapvetőbb hibákat!

Kirándulás két gyerekkel, két kutyával. Őrültség? 

Lehet, hogy annak hangzik, de ha észben tartod a legfontosabb dolgokat, szuper élményben lehet részed, amit a család minden tagja élvezni fog! Elmondom, mi hogyan csináljuk. 

10e2ac35-909c-4785-b82c-5e06752e05c5.JPEG

Három és fél, illetve másfél évesek a csemetéink. Gondolom, nem mondok újdonságot azzal, hogy ebben az életkorban a gyerekek nem alkalmasak több kilométeres túraútvonalak megtételéhez. Mi, a férjemmel viszont rajongunk a természetért, ezért eszünk ágában sincs otthon ülni, hisz vannak jól bevált praktikáink, amivel megkönnyítjük az életünket, és amint az idő engedi már indulunk is, irány a természet! 

MEGFELELŐ FELSZERELÉS

Mindennek az alapja a megfelelő felszerelés. Mivel gyakran túrázunk, annak idején beruháztunk pár eszközre, amit folyamatosan használunk is. Öltözék tekintetében a legfontosabb talán a lábbeli kiválasztása. Régen (mondjuk úgy, lánykoromban) nem egyszer előfordult, hogy kiscipőben, hovatovább FLIP FLOP PAPUCSBAN (nem viccelek!) vágtam neki az erdőnek. Mivel már nem vagyok csitri, eszembe sem jut ilyen ostobaságot csinálni :) Egy kényelmes túrabakancs nagyon jó szolgálatot fog tenni, meglátjátok. Ma már elérhető áron is elképesztően nagy kínálat van ezekből a cipőkből, nekem például egy basic Decathlonos modellem van, ami minimum öt éves, de még mindig tökéletes, télen-nyáron ezt hordom kiránduláshoz. 

A hátizsákunk hatalmas. Mivel két-és négylábú társasággal vágunk neki az útnak, a hátizsákban kis túlzással ott van a fél életünk. Étel-ital, pelenka, törlőkendő, víz a kutyusoknak, pokróc a gyerekeknek és felnőtteknek, elsősegélyfelszerelés (na nem egy egész doboz, nyugi, csak olyasmire gondolok, mint fájdalom- és lázcsillapító, sebfertőtlenítő, kötszer. Ki tudja, mikor jön jól...) Mi szeretünk útközben magunknak ételt készíteni, ezért az esetek többségében az ehhez szükséges eszközöket is visszük magunkkal. (Ezzel kapcsolatos megjegyzésem: mindig tartsátok be a szabályokat, pl. tűzgyújtásra vonatkozóan, és mindent úgy hagyjatok magatok után, ahogy volt, amikor érkeztetek. Béke és szeretet.) Gondolván a szemetünkre, szoktunk vinni magunkkal egy kis zacskót, amibe mindent összegyűjtünk, és hazafelé az első kukánál megszabadulunk tőle. 

Szúnyog- és kullancsriasztó. Mindig legyen nálatok - én pl. előszeretettel szoktam itthon, vagy az autóban felejteni, és utána nagyon NAGYON rossz éjszaka következik. Tudjátok milyen egy hároméves, amikor nem érzi jól magát a bőrében? Elképesztően nyűgös. Szóval vigyetek szúnyogriasztót. 

9df4e90a-a9fd-4686-b028-b00f28caa551.JPEG

BABAHORDOZÓ

Babahordozó nélkül  e g y  l é p é s t  s e m  t e s z ü n k 

Aktív hordozós anyukaként egyáltalán nem volt újdonság ezeknek az eszközöknek a használata, azt viszont nem gondoltam volna anno, a fiam születésénél, hogy ilyen hosszan és sokrétűen fogjuk tudni alkalmazni. A nagyobbacskánk már abszolút nincs abban a korban, hogy cipelni kellene a hétköznapok során (sőt, igazából kikéri magának, hisz ő már "nagyfiú") a kirándulások alatt viszont kifejezetten életmentő egy csatos hordozó. 

Elmondom, hogy szokott történni. A férjem jóval az indulás előtt elkezd egyezkedni a fiammal arról, hogy ki-mennyit fog gyalogolni. Az öntudatos hároméves az életkorának megfelelő határozottsággal kijelenti: márpedig őt egy pillanatra sem kell majd felemelni, ő ugyanis VÉGIG gyalogolni fog. Ám legyen. 

Kiszállunk az autóból, és mintegy 15-20 méter megtétele után elhangzik az első "elfáradtam" :D Ilyenkor (ha szerencsénk van, nincs front vagy telihold, és pont jókedvében találjuk) elképzelhető, hogy el tudjuk terelni a figyelmét, amivel nyerünk újabb 20 métert. Ekkor, enyhén fátyolos tekintettel, remegő és egyre emelkedő hangon elkezdi ismételgetni: VEGYÉL FEL, VEGYÉL FEL, MIMI VEGYÉL FEEEEEL 

Ha nem lenne nálunk semmi, ez lenne az a pont, ahol csapot papot eldobnék és indulna vissza a karaván a kocsihoz, az ugyanis HÉTSZENTSÉG, hogy egy 15 kilós gyereket nem fogok 5-6-10 kilométeren keresztül a kezemben vinni. 

Ezekre az esetekre áldás a babahordozó. Mi a Liliputi csatos hordozókat szeretjük és használjuk évek óta, így ezekre az utakra is viszünk magunkkal, most már kettőt. 

Ha elfáradnak, lehet is felcsücsülni anya-apa hátára, és mindenki boldog. Amikor csak kisebb utat kell megtenni, akkor jó megoldás a karikás kendő is, egyszerű és gyorsan alkalmazható, viszont fél oldalra terhel, ezért hosszútávra semmiképp sem javaslom. 

(Az eszközválasztásnál az életkor nagyon fontos szempont! Ha bizonytalanok vagytok, hogy mi lenne a legjobb, kérjétek szakember segítségét.) 

Természetesen ezen kívül is van számtalan lehetőség, a poszt végén linkelek belőlük párat! 

8f06cad0-95f7-4c09-8114-513c9b17c2d2.JPEG

3bab75e1-8820-4261-a681-561423ec957f.JPEG

A MEGFELELŐ ÚTVONAL KIVÁLASZTÁSA

Ez az újabb kritikus pont, mert a nem megfelelő útvonal elronthatja az egész család kirándulását és mindenkiben csak a feszültség emléke fog megmaradni. Érdemes végiggondolni, hogy milyen szempontoknak kell megfelelnie a kiszemelt ösvénynek: 

- gyerekkel is viszonyleg kényelmesen végigjárható legyen (hosszúság, emelkedő) 

- kutyásoknak is megfelelő-e

- hogyan tudjátok megközelíteni (autóval, tömegközlekedéssel) 

- hazaút  (gyerekek rutinjába ne zavarjon bele, pl. túl későn értek vissza) 

- vannak-e pihenőhelyek, tűzgyújtásra alkalmas lehetőségek

Tapasztalataink alapján (ha hasonló brigád vagytok, mint mi) bőven elég egy 4-6 kilométeres túra, amibe be lehet sűríteni egy ebédet, és kényelmes tempójú oda-és visszautat. 

Útvonalválasztáshoz mi a Budai Hegységek Térképe nevezetű applikációt használjuk. Ez egy fizetős alkalmazás, de nagyon hasznos, érdemes rászánni az egyszeri költséget, bőven megtérül. Több tájegységre, körzetre elérhető az AppStoreban (valószínűleg a Play Áruházban is). Az említettet T_Budai néven találjátok meg :D 

Ha nem tudod merre induljatok, csak írd be a Googlebe: kirándulás gyerekkel, és máris kedvedre válogathatsz a mások által már kipróbált és ajánlott kirándulóhelyek tömkelegéből. 

a5ee26f3-83d8-4328-80be-c957c324ce09.JPEG

KUTYUSOK

A legtöbb erdőben (a közhiedelemmel ellentétben) nem szabad elengedni a kutyákat! Van, ahol külön táblával hívják fel a gazdik figyelmét erre, és érdemes tiszteletben tartani. Higgyétek el, jobb a békesség. Ha nem vagytok biztosak a dolgotokban, érdemes indulás előtt megnézni, hogy kinek a fennhatósága alá tartozik a kiszemelt úticél, a honlapjukon szinte biztosan megtaláljátok a kutyusok sétáltatására vonatkozó információkat. 

A kullancsvédelemről az ő esetükben is nagyon fontos gondoskodni, mivel rengeteg a vérszívó. 

Legyen nálatok itató - vannak hordozható, egészen picire összecsukható kutyatálak, de tökéletes egy kiszuperált műanyag tálka is, amit erre a célra el tudtok különíteni. 

Kakatasak - ez alap, ugye? 

Ha harapós a család kedvence, vigyetek magatokkal szájkosarat is, ki tudja, kivel fogtok összefutni az út alatt. (Természetesen nem kell a kutyát az egész kirándulás alatt ezzel szivatni, de én a felkészültség híve vagyok, és a szájkosár is olyasmi, amiből konfliktus lehet.) Illetve, egyre elterjedtebb a sárga kendős jelzés is, ha egy kis sárga rongyot kötsz a kutyád pórázára, ezzel jelzed a többiek felé, hogy problémás ebbel van dolguk, ne engedjék oda (főleg nem szó nélkül) az jószágaikat, gyerekeiket. 

VÉGEZETÜL

Ha szeretnél magadnak egy kiadós hátfájást, sajgó nyakat, hátat, utánozd ezt: 

330e4c33-8b48-4a69-80bd-cd6499b8d7c6.JPEG

15 kilós hátizsák + 12 kilós gyerek a nyakban. 

Garantáltan szükséged lesz utána egy masszázsra! 

 

Babahordozó eszközök: 

Liliputi csatos hordozóhttps://www.liliputi.hu/csatos-hordozo/csatos-hordozo-life-force

Liliputi karikás kendőhttps://www.liliputi.hu/karikas-kendo/karikas-kendo-desert-spirit

Ezeket 10% kedvezménnyel vásárolhatjátok meg, ha rendelésnél beírjátok a TASBOGLARKAHU kódot, (külföldről TASBOGLARKA) Keressétek őket a Liliputi webáruházában!

Babahordozó és túrahátizsák nagyobbaknak: https://www.decathlon.hu/babahordozo-kid-confort-plus--id_8337899.html 

Csípőülőke (erre ugyanaz vonatkozik, mint a karikás kendőre, nagyon kis távra válasszátok csak. inkább nagyobbacskáknak jöhet jól.)  https://pepita.hu/csipoulokek-c1534/babaco-csipouloke-bezs-p205907#ref

 

süti beállítások módosítása